Children Of Distance Interjú
2017. 06. 02-án, Hajdúszoboszlón lépett fel a Children of Distance. A zenekar ezen a napon ünnepelte a 11. születésnapját.

Elmondták, hogy nagyon jó volt Hajdúszoboszlón koncertezni, nagyon sokan eljöttek és nagyon jó volt a hangulat, köszönjük, hogy ott lehettünk, reméljük, hogy megyünk még a közönség csodálatos volt, az első sorokban végig lehetett hallani, ahogy énekelik a dalokat. Hátrébb voltak olyanok, akik csak úgy bámészkodtak és soha életükben nem hallottak rólunk, de ők is végig nézték.
11. szülinapunkat ünnepeltük a színpadon, és alapjában véve nagy ünneplés nem volt, de pl. a hang, fény és színpadtechnikánktól, akik mindenhova jönnek velünk, kaptunk egy nagy plüss kutyát, amit úgy neveztünk el, hogy: Kutya. Becézve Kutyi. Ő ezen túl jön velünk minden koncertre és a színpadról figyeli a közönséget.
Azt is elmondták, hogy az idei nyár is hasonló, mint az eddigiek, minden hétvégén, úton vagyunk és járjuk az országot. Sok helyen leszünk, de pár, amit nagyon várok Debrecen, Balatonboglár és Szerencs. Megyünk Szlovákiába is, úgyhogy nem fogunk unatkozni. Az idei évünk nem lesz túl gazdag zenei termésben. Tavaly decemberben jött ki az V. Fejezet nagylemezünk, arra sok dalt rátettünk, egyszerűen muszáj egy picit pihenni, nem vagyunk azok a fajták, akik csak úgy ontják magukból a dalokat, mindegy kinek, mindegy minek alapon. Most jött ki az Értünk bármit című klip, amit szerencsére jól fogad a közönség és be is kerül majd a műsorba a későbbiekben. Idén szerintem két, maximum három új dal lesz, attól függ, hogy haladunk.
Éljenek a csajok
Készítette.: - Makula Dániel László -